ár ez a kép egy kicsit utópisztikusnak tűnik, de a DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency) szerint korántsem lehetetlen: éppen ezt a teljesítménytartományt célozza meg a legújabb Walrus-projekt. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen az égen méltóságteljesen úszó szivar látványa csaknem egy évszázados.
...A hosszúnak bizonyult szünet után az elmúlt esztendőkben egyre nagyobb érdeklődés övezi a merev és puha testű léghajók felhasználását. Nem meglepő módon a legnagyobb fantáziát a tengerentúlon látják ezekben a régi-új repülőeszközökben. Határmegfigyelés, átjátszó- és radarállomás, teherszállító léghajó, elektronikus jelfelderítés: számtalan feladatra kezdték szélesebb körben is használni a léghajókat.
De vessünk egy pillantást a bevezetőben említett óriási teherbírású léghajóra! Az alapgondolat egyszerűnek tűnik: sürgősen kellene valamilyen új, nagy teherbírású és gyors teherszállító jármű, mert a hadsereg logisztikai igénye erősen feszegeti a légierő és a haditengerészet szállítási kapacitásainak határait. A folyamatban lévő hadjáratok során a légi szállítások nem várt ütemben "eszik meg" a stratégiai nehéz szállító repülőgépek, azaz az öreg C-5B Galaxyk és a jóval fiatalabb C-17 Globemaster Ill-asok repidejét.
Emellett egy komoly problémára is jól emlékeznek a Pentagon szakemberei. A török parlament 2003 márciusában a felkínált 15 milliárd dolláros "ajándék" ellenére sem engedélyezte, hogy az amerikai szárazföldi csapatok az ország területéről támadják meg Észak-lrakot. Pedig a háborút megelőző tervek egyik sarkalatos pontja volt Irak egyidejű, északról és délről történő megtámadása, méghozzá gépesített és páncélozott egységekkel. A török tilalom miatt a 4. gyalogoshadosztály 21 ezer fős állományát és eszközeit a Földközi-tenger térségéből át kellett dobni Kuvaitba. A személyek szállítása aránylag egyszerűen megtörtént, de a járművek, felszerelések, eszközök, fegyverek, lőszerek által megtöltött 35 hajó a többhetes, Törökország partjai előtt eltöltött várakozás után csak hosszadalmas, a Szuezi-csatornán és a Vörös-tengeren át vezető úton értek csak be a kuvaiti kikötőkbe, április elején.
Az eset tökéletesen mutatja, mennyire sérülékenyek lehetnek a hagyományos logisztikai útvonalak. A nagy tömegű, terjedelmes harcjárművek szállítása, főleg, ha egy inváziós hadsereg méreteiben gondolkodunk, jelenleg csupán teherszállító hajókkal lehetséges. Bár a C-5B Galaxy képes két M1A1 Abrams nehéz harckocsit vagy hat M2/M3 Bradley lövészpáncélost is elszállítani, illetve a C-17-es gyomra is elnyel egy Abramset vagy három Bradley-t, de ez az út meglehetősen drága és nehezen kivitelezhető módja egy páncéloshadosztály áthelyezésének.
A légi szállítás szűk keresztmetszetét azonban nem csupán a megfelelő teherszállító repülőgépek véges száma jelenti. Könnyen belátható, hogy minden teherszállítási feladat esetén valahonnan fel-, míg valahova le tudjon szállni a repülőgép. Ez mindkét esetben repülőteret jelent, s abból sem mindegy, milyet: a megfelelő földi infrastruktúra, az elegendő hosszúságú kifutópálya elengedhetetlen egy nagyobb szabású légihídhoz. A légi utántöltés kérdése tovább bonyolítja a képet. A teherszállító repülőgépek esetén az tekinthető a legolcsóbb megoldásnak, ha a levegőben pótolják az elfogyasztott üzemanyagot és a gépnek nem kell leszállnia tankolni. Tekintetbe véve az egyre öregedő és fogyatkozó tankerflottát, a légierőnek sokszor nem könnyű feladat előteremteni a szállítást végző óriásokat támogató légi utántöltő repülőgépeket.
Ráadásul a szállított eszközök jellemzően nem harckészen, lőszerrel, üzem- és kenőanyagokkal, legénységgel feltöltve gördülnek ki a csatatérre (és ekkor még nem is említettük a hivatalosan C-130 Herculessel szállítható Stryker páncélozott szállító harcjárművek szét- és összeszerelési procedúráját). A légi szállításra konfigurált harcjárművek valóban harckésszé tétele, és a hadszíntérre szállítása akár hosszadalmasabb feladat is lehet, feltéve, hogy a csatározás nem éppen a repülőtér környékén zajlik.
Éppen ezen változtatna a DARPA tervei szerint a Walrus-projekt. A hadvezetés számára kétségkívül jelentős előrelépést jelentene, ha a légi járművel akár több mint 500 tonnányi terhet 12 ezer tengeri mérföldre lehetne elszállítani alig egy hét alatt, s tenné mindezt a repülőgépekre alapozott teherszállításhoz képest igencsak költséghatékonyan. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ezekkel a járművekkel az egy tonnakilométerre eső üzemanyagköltség nagyságrendekkel kisebb, mint akár egy modern C-17-es esetében. A harcjárművek és a személyzet mellé a tervek szerint annyi üzemanyag, lőszer, pótalkatrész, élelmiszer és egyéb utánpótlás is elférne, amennyi lehetővé tenné a zászlóaljnyi erő 72 órás tevékenységét.
A léghajók alkalmazása teljesen átértékelné a gyors reagálású haderő fogalmát. Jelenleg a nehézfegyverzettel felszerelt csapatok leggyorsabban az egyenként 55 ezer tonna vízkiszorítású, 33 csomós sebességre képes, Algol-osztályú gyors szállítóhajókkal juthatnak a konfliktusok helyszínére. A hajókból nyolc képes elszállítani egy gépesített hadosztályt a világ bármely pontjára, 18 nap alatt. Ehhez természetesen is az kell, hogy a harcjárművek és minden, a hadosztály harctevékenységéhez szükséges segédanyag a hajók fedélzetére kerüljön egy megfelelő kikötőben.
