A Walrus-projekt keretein belül egyébként a teherszállítási feladatok mellett számos más "oldalhajtás" is előbukkant. Ilyen például a helikopterek légi utántöltése (egyfajta gigantikus égi benzinkút), amely a hadműveleti terület mellett lebegve lenne képes "megitatni" a helikoptereket. Sőt az áttelepülések során is hasznos lehet egy ilyen lehetőség: kérdés, hogy a léghajó mekkora repülési sebességre lesz képes.
Az elképzelések között szerepel egy "robotrepülőgép-anyahajó" is. A pilóta nélküli felderítő vagy akár támadó repülőgépek nem az amúgy is zsúfolt repülőterekről, hanem a léghajó fedélzetéről indulnának bevetésre és térnének oda vissza. Az 500 tonnás terhelési kapacitás a kiértékelő és a kiszolgáló eszközök elhelyezését is lehetővé teszi, hiszen a kisméretű repülőgépek meglehetősen könnyűek.
Ötletként szerepel egy repülő kórházléghajó is, de nagy kérdés: a sebesültek miként kerülnek a fedélzetre? A jelenlegi trendek szerint a harctéri sérülteket az esetek döntő többségében helikopterrel evakuálják az egészségügyi központokba.
A Walrus-rendszerrel kapcsolatban azonban okvetlenül felmerül a kérdés: hogyan lehet megvédeni? Természetesen a hagyományos szállító repülőgépek védelme is fontos és folyamatosan megoldandó feladat, de ezek nagyobb utazási sebessége, kisebb mérete megkönnyíti védelmezésüket.
A Walrus viszont irgalmatlanul nagy méretekkel és kis sebességgel közlekedik majd az esetleg nem túl barátságos égbolton. A nagy méret egyben nagy radarjelet is jelent: kérdés, hogy radarabszorbens bevonattal, kompozitanyagok felhasználásával csökkenthető-e az első pillantásra rémisztőnek látszó láthatóság. És akkor még figyelembe sem vettük a szállított, jellemzően acélból vagy más fémből készült járműveket...
A DARPA elképzelése szerint a léghajó csak olyan területre merészkedik majd be, ahol teljes a légi fölény és a földi légvédelem kikapcsolása is megtörtént. Nos, a magabiztos kijelentéseket mindenféleképp árnyalja az a tény, hogy sem a szerb, sem az iraki légvédelmet nem sikerült "kikapcsolni" a hadműveletek során, igaz, a két ország légierejét valóban a földhöz szegezte az amerikai légi fölény. A könnyű (sőt, Szerbia esetében az önjáró, közepes hatótávolságú) légvédelmi eszközök számára bizony nem kis céltárgyat jelent egy 500 tonnás teherbírású, mondjuk éppen leszálláshoz készülődő Walrus. A nehéz géppuskák, az eredetileg páncéltörő feladatokra szánt RPG-k alkalmazásával az iraki terroristák számos amerikai légi járművet tettek harcképtelenné Irakban. Kérdés, hogy a tervezett öngyógyító bevonat, a cellás gáztérfelépítés vajon mennyire lesz ellenálló ezen veszélyekkel szemben.
Nem a légi szállítás területe az egyetlen, ahol az elképzelések szerint hamarosan nagy számban találunk léghajókat. A Lockheed Martin Maritime Systems & Sensors egysége januárban nyert el egy csaknem 150 millió dolláros programot, amelynek célja egy nagy magasságban működő léghajó elkészítése. A High Altitude Airship (HAA) körülbelül 150 méter hosszú légi jármű lenne, amelynek elsődleges feladata az Egyesült Államok ellen indított ballisztikus és más támadó rakéták észlelése és nyomon követése lenne. Ehhez a HAA igen magasra, túl a nagy sebességű szélcsatornákon (jetstream), csaknem 20 ezer méterre emelkedne fel. Ilyen magasságból képes lehet az olyan, alacsonyan repülő cirkálórakéták észlelésére is, amelyeket esetleg a földi telepítésű felderítőradarok nem vesznek észre. A szakértők szerint ezek a léghajó fedélzetén lévő radarállomások igen fontosak ahhoz, hogy az Egyesült Államok területe fölé valóban ne tudjon bejutni egyetlen tömegpusztító fejrésszel is felszerelhető rakéta sem. A léghajó emellett kommunikációs átjátszóállomásként és időjárásfelderítő eszközként is működhetne.
A mérnökök előtt azonban számos kihívás merült fel. Először is meg kellene találni azt az energiaforrást, amely az 500 kW-ra becsült teljesítményigényt kielégíti. Kézenfekvő megoldás a napelemek használata, de emellett nem ártana egy könnyű, de nagy tárolókapacitású akkumulátort is kifejleszteni, hiszen a radarállomásnak éjjel is működnie kell.
Komoly feladat lesz a megfelelő autonóm irányítási rendszer kifejlesztése is, hiszen a jetstreamcsatornák mellett is elég komoly légáramlatok mozognak a tervezett működési magasságban.
A léghajó törzsében lévő, a felhajtóerőt termelő hélium hőtágulása is számottevő lesz, hiszen a napsütés és az éjszaka nagy hőingadozást jelent. S ezt a léghajó szerkezetének hosszú ideig mindennap el kell viselnie. A törzs felületét ráadásul igen erős ultraibolya sugárzás is éri: a leendő eszköz anyagának olyannak kell lennie, amely ezt elviseli.
