18. században megvalósult emberi felemelkedés léggömbökkel erre az időszakra már az irányított haladás igényével lépett fel, ami a haladás irányába áramvonalasán megformált alakot igényelt. Az ilyen szivar formában elkészített puha burkolatú léggömb test azonban nehezen volt terhelhető anélkül, hogy alakján ne változtatott volna, vagy középen be ne horpadna. A század folyamán készített, főleg katonai célú léghajók még általában ilyen gázzal töltött, hurka formájú impregnált ballon anyagból készültek. Ezek úgy hordták utasaikat vagy a terhelést, hogy alul egy erős hosszanti élt képeztek ki a léghajótestben (ez az úgynevezett Kiel), vagy sok ponton egy hosszanti gerendaszerkezetet függesztettek a léghajótestre a teher elosztására.
Az áramvonalas nagy test megformálására csak a következő század elején történtek kísérletek, különféle faépítésű szerkezetekben, amelyek közül kiemelkedett a Schütte-Lanz geodetikusán épített vászonborítású léghajótest, amelynek elkészítése azonban rendkívül komplikált volt.
Schwarz Dávid, aki jómódú zágrábi fakereskedőként szenvedélyesen érdeklődött az új technikai eszközök iránt, több faipari gépét is maga tervezte és szorgalmasan tanulmányozta a korabeli műszaki irodalmat. A sűrű növésű erdőkből kitermelt fák kiemelése és elszállítása céljából jutott eszébe a "légi jármű" alkalmazása, vagyis a teherhordó léghajó. Újdonság volt elképzelésében, hogy egy merev erős fémszerkezet lenne a megoldás módja, amelyhez az akkor új könnyűfém, az alumínium adja a szerkezeti anyagot.
Konstrukciója is meglepően új volt, alumíniumból összeszegecselt, rácsos tartókból kialakított szerkezetében:
1. A Schwarz-léghajó hengeres középrésze 12 darab 32 méteres rácsszerkezetű alumínium hossztartóra épült, amelyek a 12 méter átmérőjű körszelvényeken elosztva feküdtek.
2. A léghajótest bordazata 12 darab ugyancsak rácsszerkezetű, síkjukban acélhuzalokkal kimerevített gyűrűkből került kiképzésre.
3. A léghajótest orr-része kúpos, hátsó része félgömb formában kialakított alumínium rácstartókra épült, és így 38,32 méter teljes hosszúságot adott.
4. Az így kialakított merev léghajótestet 0,18-0,2 mm vastag alumínium lemezek borították és benne sorban impregnált gázzsákok tartalmazták a felható gázanyagot, összesen 3700 köbméter hidrogéngázt.
5. A léghajó gondolája négy-négy rácsszerkezetű tartón mereven csatlakozott a léghajótesthez, így a gondola talpán álló szerkezet 16,972 méter magas volt.
6. A léghajó gondolájában egy 16 LE-s Daimler-motor volt 480 fordulattal percenként. Ez közvetlenül hajtotta a gondola 2,6 méter átmérőjű toló légcsavarját, míg áttétellel a gondola alatti 2 méteres emelőcsavart és a léghajótest oldalán szíjhajtással, a két húzó és kormányzó 2 méteres légcsavart.
7. A gázzsákok töltésére a léghajótest alján ovális nyílások voltak szektoronként kiképezve, amelyeken felül viszont kieresztő szelepeket helyeztek el.
A fenti megoldásokat Schwarz Dávid szabadalmi oltalom alá vonta, megérezve, hogy szinte látnoki tehetséggel alkalmazott újszerű és egyéni részletei az egész világ későbbi léghajóépítésére is egyszer és mindenkorra döntően befolyással lesznek. Ezek a meglepő és műszakilag egyedülálló helyes megoldások a technika történetében páratlanok egy laikusnak számító személy részéről.
Léghajótervével ezután Schwarz Dávid Bécsbe utazott, hogy azt a Hadügyminisztériumnak eladja és a saját léghajóépítéséhez is kellő anyagi alapokat teremtsen. Bécsben azonban a megoldást drágának találták és nem támogatták egy ilyen újszerű léghajó beszerzésének gondolatát.
