.
Történelem >> Magyar kezdetek
1 2 3 4

A Schwarz Dávid-léghajó kísérleti repülését 1897. november 3-án végignézte Ferdinánd Zeppelin gróf, aki szintén a merev rendszerű léghajók megoldásán fáradozott, nyilván meglepte az új léghajó szilárd szerkezete, a merev testen belül alkalmazott ballonok, a léghajótest oldalán alkalmazott irányító oldallégcsavarok, vagyis Schwarz szabadalmi ötletei. Nem vitás, hogy ezeket Zeppelin - akit ma a léghajózás legnagyobb egykori úttörőjeként tisztelnek - már jelentősen továbbfejlesztette. Az ő léghajóit az alumínium vázszerkezetre húzott könnyű, erős vászonbevonat jellemezte. Oldalsó légcsavarjait a gondolába épített motorok közvetlenül hajtották, a léghajótesttel mereven összeépített szállító gondolái már zárt, áramvonalas utasterek stb. Ezekhez azonban, amint a következő dokumentum bizonyítja, egy hazánkban született zseniális feltaláló ötleteinek felhasználásával jutott:

"Kötelezvény: Carl Berg kereskedelmi tanácsos úr lüdenscheidi lakos, hivatkozással az ide másolatban csatolt, közte és Dávid Schwarz örökösei (Zágráb) között kötött szerződésre, kijelenti, hogy a léghajók építése körüli tapasztalatait és azt illető, akár szabadalmazott vagy nem szabadalmazott találmányait csak azzal a feltétellel bocsátja az A. G. Gesellschaft zűr Förderung dér Luftschiffahrt in Stuttgart (Zeppelin által létrehozott társaság - a szerző megj.) rendelkezésére, ha az már alapszabályaiban, vagy törvényes megalakulása után szerződéssel kötelezettséget vállal arra, hogy az első 30 eladandó léghajó mindegyike után Schwarz örököseinek 10000 márkát fizet.

Alulírott, gróf Zeppelin és Kuhn kereskedelmi tanácsos kötelezik magukat, hogy a fent említett részvénytársaság megalakulása során minden befolyásukkal oda fognak hatni, hogy az a Schwarz örökösökkel szemben fennálló fent említett kötelezettséget magára vállalja."

Stuttgart, 1898. február 22.
Carl Berg sk.
Graf Ferdinánd Zeppelin sk.
Ernst Kuhn sk.

A zseniális feltaláló száz éve alussza örök álmát Bécs temetőjében, mellszobrát a budapesti Közlekedési Múzeum előtti szoborsorban, léghajójának Rotter Lajos által visszaszerkesztett 1:10 méretű remekben készült modelljét a múzeum légiközlekedési kiállításában, a Petőfi Csarnokban láthatjuk.

WINKLER LÁSZLÓ

.

Irodalmi forrásanyagok:

Könyvek:
Berg C: Dávid Schwarz - Cári Berg - Gráf Zeppelin, Müchen, 1926.
Buch des Fluges, 2. kötet Bécs, 1911.
Feldhaus F M: Luftfahrten einst und jetzt, Berlin, 1923
H. Pestéi G. Daimler zum Gedanknis ciné Dokumentensammlung, Stuttgart - Untertürkheim Daimler-Benz A.G. 1950.
Hearne, R. P.: Airships In peace war, London, 1910.
Hoernes, H.: Ballon Rückblicke und Ausblicke, Leipzig, 1902.
Hoernes, H.: Die Luftschiffahrt dér Gegenwart, Bécs, 1903.
Larsen, E.: Inventors Cavaleade, 2. kiad., London, 1944.
Lecornu, J.: La navigation aerienne, Párizs, 1910.
Popova, V. A.: Isztoria vazdouplavanyija v SZSZSZR, Period do 1914. g.Moszkva ,1944
Roth, C.: The Standard Jewish Encyclopedia, Jeruzsálem, 1958.
Folyóiratok és újságcikkek:
Das Schwarzische Luftschiff, Die Nationaie Zeitung, Berlin, 1897.nov.3-i száma.
Das Lenkbare Luftschiff , Dér Reichswehr, Bécs, 1897. nov. 6.
Keszthelyi Hírlap. 1897. nov. 14-i szám.
Ein Lenkbare Luftschiff, Illustrierte Zeitung, Berlin, 1897. nov. 18.
Ruszkij Invalid, 1897. nov. 21-i szám.
Uránia, 1900. máj. 1.
Zukunft (Zágráb) 1911. júl. 8. szám, M. Harden cikke.
Die Gráf Zeppelin die Schwarzischen Patenté übernahm, Neues Wiener Journal, 1924. okt. 26.
Rotter Lajos: Az első léghajó, Magyar Nemzet ,1979. május 25. 7. old.
Dávid Schwarz -- Ganzmetall-Luftschiff 1897, Flug Informationen 1992/IV S. 16.

1 2 3 4
Lap tetejére
Kezdőlap | Hazai léghajótörténet | Külföldi léghajótörténet | Hazai léghajózás | Nemzetközi léghajózás | Léghajózás a jövőben
Névjegy | Impresszum | Oldaltérkép